9. Fejezet

  -Azt azért elmondanád, hogy miért hazudtál anyukádnak, hogy hol vagy? És miért ne engedné, hogy a bátyáddal légy?
Ó, nem, nem nem nem!! Túl hangos voltam. Na most legyél okos Nora.

 Daniel a pultnak támaszkodik, kajait maga előtt összefonja, tekintete távoli. Megfogott, ezt ő is tudja. Kétségbeesetten próbálok megoldásokat kitalálni. Nem mondhatom el az igazat. Mindennek vége lenne. Elveszíteném, örökre. De talán, ha most kitálalnék mindenről, talán megértene. De mi van ha nem?  Remegni kezdek és a sírás kerülget. Erősen markolom a mobilomat, küzködök.

  -Nora... Mi a fene folyik itt?

A hangja hűvös, de érzem benne, hogy aggódik. Nem mozdul, csak néz, miközben én a könnyeimmel küzdök. Mi a francot csináljak? Legyél kemény... találj ki valamit.
  -A helyzet az, hogy... anyám és apám most rosszban vannak. Bizonyos okokból, és én anyám mellett állok, Cameron pedig apám mellett. Szóval anyám nem szívleli Cam-et...
Istenem, milyen hülye hazugság. Bár alapja van, de azért ez akkor is nagyon béna. Tuti átlátott rajtam! Lesütöm a szemem, várom a reakcióját. Egyszer csak két kar fonódik körém, és enyhe nyomás érzek a fejem tetején, mintha megtámasztaná az állát. Óvatosan átkarolom a derekát, mialatt a könnyeim szabad utat találnak maguknak. A karjai között zokogok, miközben ő azt hiszi a családom szétesik. Hazug vagyok, és hiába igaz a mesém kis része, attól még az vagy. Hazug és gyáva. Félek attól, hogy elveszítem őt és félek, hogy Christophert is. Két hete alig alszom, két hete csak rajtuk rágódom, hogy miként tudnék dönteni. 
  A nagy baj az, hogy Daniel házas, még mindig. A felesége nem akarja aláírni a papírokat, és Daniel nem tud ez ellen tenni. Ha a világ megtudná, hogy együtt vagyunk, azt hinnék miattam megy tönkre a kapcsolatuk és engem hinnének lotyónak. Míg Chris egyedülálló, semmi hátulütője nincs annak, hogy vele vagyok. Annyi minden kavarog bennem és nem tudom mit tegyek!
   Beletelt jó pár percbe, mire elapadtak a könnyeim. A végén már csak szipogtam, de Daniel még mindig szorosan tartott. Csitítgatott, kezével a hátamat simogatta, halk megnyugtató szavakat duruzsolt a fülembe. Amikor már a szipogás is abba maradt, óvatosan eltolt magától és lágyan megcsókolt. A lágy csókból szenvedélyes lett, mintha a másik lenne a levegő, amitől meg akarnának fosztani. Úgy lobbant fel közöttünk vágy, mint mindig amikor egymáshoz értünk. Az a megmásíthatatlan kémia, ami összeköt minket. Sosem próbáltam megmagyarázni mi van közöttünk és nincs is rá szükség. 
  -Nora...-Daniel tekintete ködös volt, szinte felfalt. Behapartam az alsó ajkam, kicsit megszorítottam a csípőjét és közelebb húztam magamhoz.

  Az együtt töltött idő maradéka egybe mosódott. Valahogy eljutottunk az ágyához, levetkőzettük egymást és életemben először szeretkeztem Daniel Reeddel, lassan, szenvedélyesen. Olyan érzés volt, mint amikor két szerelmes együtt tölti az első éjszakát. Daniel óvatos volt, gyengéd és mindezek mellett úgy nézett rám, mintha a legnagyobb kincse lennék. Szeretkeztés közben sírtam, a könnyeim csak úgy folytak az arcomon. 
Miközben Daniel elvette, amit akart adott is cserébe, olyan élményeket, amiket eddig elképzelni sem tudtam. Míg Christopher csak elvett, sosem szeretkeztünk, de még csak szeretkezésnek sem lehetne nevezni, inkább csak dugásnak. Olyan érzés, mint amikor valakivel csak azért fekszel le, mert nincs más. Persze ez rám nem igaz. Nekem itt van Daniel, aki ha hamarosan elválik felvállalhatjuk egymást. De most mégis olyan érzésem van, hogy egy szörnyeteg vagyok. Hazudok neki, pedig ha valaki, hát ő megérdemelné az igazságot. 
Ott feküdt mellettem az oladalán felém fordulva, fejét a karján pihentette, szabad kezével az én oldalamat simogatta. Gyönyörű kék szemei az arcomat fükészték, s közben úgy csillogtak, mint a legszebb csillagok az égen. Elmerültem benne, akárcsak a tengerben szokás és nem akartam a felszínre úszni. A szívem egyre hevesebben dobogott, éreztem, amint az arcomat elönti a pír, miközben tekintetével végig simítja meztelen testemet. Imádtam, amikor néz, megbabonázott a tekintetéből áradó vágyakozás, és gyengédség. Óvatosan előrehajolva ajkamat az övéhez illesztettem. Lágyan érintettük egymást, mégis felizott a levegő közöttünk. Gyorsan elhúzódtam. A bűntudat ismét villámcsapásként tört rám, ami után jött a hatalmas mennydörgés. Olyan gyorsan pattantam ki az ágyból, hogy kissé megszédültem, és elkezdtem össze szedni a ruháimat.
-Te meg mit csinálsz?
Daniel értetlenül meredt rám, a takarócsak a csípőjét takarta, kockái kiélesedtek, miközben feltornázta magát ülő helyzetbe. Gyerünk Nora, mondd el neki! Meg fogja érteni! Daniel mindig is megértett!
A nyakamba akasztottam a tőle kapott medált, amibe a Souviendront de Moi(Emlékezz rám) szöveget gravíroztatta. Az apró szív hűvös volt a felhevült bőrömnek, Daniel szeme megcsillant, amikor a medál a mellkasomhoz simult. Ezek veszélyes vizek és nekem ki kell jutnom innen. Pánikoltam. El kellett tűnnöm.
-Ne haragudj, de most nem maradhatok. 
Felkapkodtam magamra a ruháimat, majd egy gyors puszit nyomtam az arcára és kirohantam a lakásból. 
-Nora!
Még hallottam, ahogy utánam kiált, aztán becsukódott a lift ajtaja.

   A hűs levegő segített lenyugodni, segített lélegezni. Gyalog indultam haza, gondolkozni akartam. Még nem állok készen az igazságra. Mégi miért akarnám elmondani neki az igazat? Egész eddig semmi probléma nem volt. Meg tudtam oldani, hogy egyik se jöjjön rá a másikra, úgy időzítettem mindent, hogy semmi baj ne legyen. De ez a mai este. Majdnem lebuktam, egy apró hiba és minden bukik. Azon kaptam magam, hogy tárcsázok és még mielőtt letehettem volna, felvették.
-Nora? Minden rendben?
Tessa hangja ideges volt, és nekem ennyi kellett. Elsírtam magam, nem bírtam megszólalni, csak szipogtam és sírtam.
-Jézusom Nora, merre vagy?

   Tessa lakása kicsi volt, a konyha és a nappali majdnem úgy volt összezsúfolva, mint a mienk. A zöld színű kanapéval szemben egy kisebb led tv volt, éppen egy filmet nézett, amikor hívtam. 
-Gyere, igyál egy teát.
 A nappalit ugyancsak egy kis pult választotta el a konyhától. Leültem a pult jobb oldalára és magam elé húztam a Mikey egeres bögrét. Tessa fekete, rövid haja kissé kócosan lógott a szemébe. Tréning ruhát viselt, ami akárcsak a kosztüm, jól megmutatta tökéletes, vékony alakját.
-Szóval? Mi a baj?
-Sok minden...
Sóhajtottam, miközben belekortyoltam a forró teába. Amikor már kellemesen megnyugodtam, bele kezdtem a mesémbe. Mindent elmondtam, a legkisebb részletig. Reszkettem, pedig a tea kellemesen felmelegített. Tessa csak bambult maga elé, mintha nem tudná feldolgozni a hallottakat. Meg is érteném ezért, hiszen a főnökéről, aki egyben az én főnököm is, és Daniel főellenségéről van szó. 
-Nos.
Tessa megköszörülte a torkát, egyszer, majd kétszer. Kezdtem kissé türelmetlen lenni, éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándult. Hányinger kerülgetett, és már épp kirohantam volna, amikor Tessa megszólalt.
-Szakíts vele. Mindekettőjükkel.
Döbbenet ült ki az arcomra, a számat is eltátottam.
-Így el tudod dönteni ki iránt mit érzel. Lássuk be úgy elég nehéz, ha minde a kettővel együtt vagy. Így csak összezavarodsz, mint ma.
Tessának iagaz van. Teljesen összezavarodok, mert tudom, hogy mindkettővel jó, de nem tudom ki az, aki nélkül nem tudnék meglenni. Szakítanom kell velük. 

8. Fejezet

   -És most mihez fogsz kezdeni?

Emma mellettem ül a kanapén és a csokis-kekszes jégkrémét eszi. Két hét telt el, azóta, hogy lefeküdtem Christopherrel, aztán szakítottam Daniellel, majd újra összejöttünk. Megrántom a vállamat és a dobozából kanalazom a citromos fagyimat.

-Ha jól értelmeztem, akkor te mind a kettőnek azt mondtad, hogy csak ő van.- Bólintok.- Mind kettővel együtt vagy...-Ismét bólintok.- És mégis mikor akarsz dönteni? Nem mehet ez örökké.

-Tudom.

Emma a karjával hadonászva, próbálja a tudtomra adni, hogy nem helyes amit teszek. Lehet, hogy önző dolog tőlem, hogy mind kettejükkel együtt vagyok. Hol New Yorkban Christopherrel, hol pedig itthon Daniellel.  Minden egyes nap ezen gondolkozom. Annyi mindent érzek egyszerre, és lassan nem tudom eldönteni, hogy ki iránt mit.

-Figyelj. Én nem ítélkezek feletted, de valamit nagyon gyorsan ki kell találnod, mert ha rájönnek, hogy mi a helyzet, az nem lesz kellemes...

Úgy tűnik Emma feladta a meggyőzésemet. Levágódik mellém a kanapéra és egy nagyot sóhajt.

Megcsörren a telefonom, gyorsan oda szaladok, a kezembe kapom.

-Haló?

-Venir ce soir?

Daniel. Átjössz ma este? Azzal az iszonyat szexi hangsúllyal kérdezi, amibe a bensőm is beleremeg. Most mit kéne mondanom? Nem ingázhatok két férfi között, Emmának igaza van.

-Oui, bien sûr! -Még azelőtt egyezek bele, hogy átgondolom. A vágyaim vezetnek a józan ész helyett. Hiába ellenkeznék, Daniel akkor is vonz magához. Ez egy megmagyarázhatatlan kapocs, egy érzés, ami állandóan kísértésbe visz és az őrületbe kerget. 

-Ki volt az? - Emma hangja hoz vissza a jelenbe, miközben, mint egy eszelős vigyorgok. Két hete megbocsátottam Danielnek és úgy döntöttem, hogy adok neki még egy esélyt. Csak az a baj, hogy miközben neki azt mondom, hogy csak vele vagyok és szakítottam Chris-szel, közben Christophert is biztosítottam, hogy semmi sincs köztem és Daniel között. Hazug vagyok. Az életem egy hatalmas hazugság, ami folyamatosan növekszik, minden egyes randival, éjszakával.

-Daniel. Azt szeretné, ha átmennék hozzá ma este... És én ostoba módon azonnal belementem.-az arcomat a kezeim közé temetem. Lehetetlen eset vagyok.-Mi a fenét kéne csinálnom? Nem csak, hogy nekik hazudok folyamatosan, de még magamat is becsapom, ha azt hiszem mind kettővel lehetek egyszerre. Ha megtudják... hát nekem végem.

Emma csak helyeslően hümmög, amivel csak még jobban felidegesít.

-Nekem van egy jó ötletem, de ehhez kell egy kis idő és oda figyelés.

Barátnőmre sandítok, aki elmélyed a fagylaltom felfalásában.

Daniel lakásának ajtaja előtt állok, mint egy idióta. Már a mólt héten adott egy kulcsot, hogy akkor tudjak jönni, amikor csak akarok, most mégis kopogok. Sietős lépteket hallok, és kivágódik az ajtó. Daniel mosolyog, szája sarkában megjelennek a gödröcskéi, amitől elolvadok. 
-Örülök, hogy nem gondoltad meg magad. Gyere!
Betessékel a tetőtéri lakásába. Az egészet elárasztja a fény, miközben a város látványát felülről élvezem. Daniel elveszi a kabátomat és a táskámat, leteszi a kanapéra, majd magához húz. Óvatosan csókol meg, mint aki attól fél, hogy felpofozzák. A kezemet felcsúsztatom a tarkójára, közelebb húzom magamhoz, hogy elmélyítsem a csókot. Elhúzódik, csillogó szemekkel vizsgálja az arcomat, aztán elvigyorodik. Ó az a vigyor! És az a száj!
-Mi az? Mit mosolyogsz? -lassan kezd el hátrálni, majd egy pár méterrel hátrébb megáll és végig néz rajtam. Elpirulok, olyan sokáig vizsgál azokkal a gyünyrű kék szemekkel. Egy lenge fekete szoknyát és egy sötétkék ujjatlan inget visele, hozzá egy térdig érő fekete csizmával.
-Hm.
-Hm? Csak ennyi? Komolyan?-csípőre teszem a kezem és próbálok sértetten nézni.- Talán nem öltöztem ki nagyon, de azért nem is az otthoni mackó nadrágomban jöttem el.
Daniel felnevet, pár lépéssel előttem terem, felkap és megpörget. Miközben én felsikoltok, ő felnevet.
-Ugyan már. Gyönyörú vagy, mint mindig. 
Megcsókol, én átkarolom a nyakát és úgy viszonzom. Belesóhajtok a szájába, mire ő felmordul és még szorosabban húz magához. Nem tudom meddig öleljük egymást így, de ezt a kellemes és ugyanakkor romantikus pillanatot a telefonom csörgése szakítja meg. Gyorsan a telefonomhoz sietek, a kijelzője Chris nevét mutatja. Pánikba esek és a kiutat keresem. Gondolkozz Nora... hazudnod kell. Megint.
-Ne haragudj, az édesanyám. Biztos valamji gond van, nem baj ha felveszem?
Reménykedek, hogy Daniel nem látja rajtam, hogy hazudok. Kérlek istenem, add, hogy ne lássa rajtam!
-Persze, csak nyugodtan.
Halvány mosollyal mondja. Látom, hogy a szeme nem mosolyog. Vajon tudja? Vagy csak pánikolok?
Hálásan elmosolyodok és a fürdőbe sietek.
-Chris?
Halkabban beszélek, nehogy Daniel meghallja, hogy mirúl van szó.
-Nora, baby. Mizu? Merre vagy?
-O-otthon vagyok, mi-miért?
Remeg a hangom. Miért keres Christopher? Tudtommal New Yorkban van.
-Ó ez érdekes. Ugyanis nem rég jöttem el tőletek és te éppenséggel nem voltál otthon. A drága lakótársad a, hogy is hívják?! Emily vagy mit tudom én, azt mondta a bátyádnál vagy. Megtudhatnám, hogy miért hazudtál?
Felsóhajtok a megkönnyebbüléstől. Emma kimentett, de most akkor is hazudnom kell... 
-Emma. És igen itt vagyok. Azért, mert tudom, hogy nem szereted ha nem otthon vagyok, de olyan régen láttam a bátyámat és akartunk csapni egy tesós estét.
Oké ez nem rossz. Tudja, hogy jóban vagyok Cameronnal.
-Mondd a címet, elmegyek érted.
Hogy miii?
-Mi? Mégis miért? Mondtam, hogy tesós estét tartunk! Nem jöhetsz ide!
-Azért, mert azt akarom, hogy velem legyél, nem vele. A címet!
-Nem! Kérlek, egy estére hadd legyek a bátyámmal. Egy estére...
A vonal túl oldalán csend van, csak az erőteljes levegő vételét hallom. Tudom, hogy most próbálja meg lenyugtatni magát. 
-Rendben. Egy este. De azonnal felhívsz ha haza értél.
-Persze, felhívlak. Jó éjszakát!
-Jó éjszakát!
Lerakom a telefont. Ó, te jó ég! Megúsztam. Kicsit még várok a mosdóban és megpróbálok lenyugodni. A pultra támaszkodok és mélyeket lélegzek. A pánik most lett urrá rajtam. Szorosan összezárom a szemeimet. Daniel kint van, most majdnem lebuktam, mindkettejüknél.Chris, mégis mi a fenét keresett nálunk?
-Azt azért elmondanád, hogy miért hazudtál anyukádnak, hogy hol vagy? És miért ne engedné, hogy vele légy?
Ó, nem, nem nem nem!! Túl hangos voltam. Na most legyél okos Nora.

7. Fejezet

 -Christopher Cross.

Megrázta a kezem. A bőre puha, tenyerében elveszett az én apró kezem. Kábultan néztem fel rá, másik kezem a zsepit szorongatva még mindig a mellkasán pihent.

-Miss...-kezdett bele bársonyos hangján. Megráztam a fejemet, hogy kitisztuljon.

-Nora Blade...-hebegtem. Mi a fene van velem? Lehet, hogy azért vagyok zavarban, mert leöntöttem kávéval? Vagy azért, mert olyan gondolatok ébreszt bennem, mint amilyet Daniellel érzek? Nem, rá most nem szabad gondolnom. Különben is! Kit érdekel Daniel? Legyen csak a kis feleségével, engem meg hagyjon békén.

-Jól érzi magát Miss Blade?-Olyan mosolyt villant rám, amitől biztosan minden lány széttárná a lábát. A fogai hibátlanok, szája sarkánál gödröcskék jelennek meg. Te jóságos ég!!

-Csak... csak zavarban vagyok.-a kezemet nem engedi el. Tekintetében van valami sötét bujaság, amitől megremegek.

-Nincs miért zavarban lennie...amúgy is untam ezt a zakót- megrántja a vállát és tovább mosolyog. Vissza mosolygok. Hogy lehet, ennyire nemtörődöm? Mégis csak leöntöttem a zakóját.

-Tényleg igazán sajnálom..-elengedem a kezét, karjaimat az oldalam mellé szegezem.

-Kárpótlásul megihatna velem valamit, Miss Blade.-automatikusan bólintok. Kezét a derekamra csúsztatja és egy fekete Audihoz vezet. Kinyitja nekem az ajtót, becsusszannok és ő mellettem foglal helyet. 

-Indulhatunk Jackson.

Határozott hangjától összerezzenek. Daniel sosem szól így Evanhez, határozott ugyan, de mégis a hangja barátságos. Christopheré viszont kemény.

Az autó hangtalanul elindul a sűrű forgalomban. Vajon mit csinálhat most Daniel? Biztos a kis feleségével van. Miért is érdekel? Hazudott, nem is egyszer. Erre az irodájában megdugja és azt várja, hogy a karjába vessem magam. Nem szabad most erre gondolnom. Most Christopher Cross ül mellettem, a Crossfire vezérigazgatója. Hihetetlen. Amiket hallottam róla, azt gondoltam, hogy bunkó. Most viszont, mintha egy teljesen más ember lenne. Ha ezt Tessa tudná...

Az autó leparkol, Christopher kisegít és egy lifthez vezet. Ügyet sem vet a recepciósra, aki láthatólag magára akarja vonni a figyelmét. Megnyomja egy különálló lift hívó gombját és az csilingelve kinyílik. Hitetlenkedve nézek rá.

-Magán lift 

Ránt egyet a vállán és mosolyogva várja, hogy felérjünk a... Úr isten az ötvenedikre? Zavarban vagyok, egyik lábamról a másikra állok. Túl szűk a tért és túl közel van. De miért is zavar ez engem?

Érzem, hogy engem néz. A kipirult arcomat, tekintete kissé elidőzött az ajkamon. Feszült vagyok, amíg a lift ajtó ki nem nyílik és mi ki nem lépünk. Sokkal jobban érzem magam.

Egy folyosóra érünk. A padlót fekete, márvány kő borítja, a falak fehérek. A folyosó végén lévő hatalmas, fekete, két szárnyú ajtón lépünk be. Hatalmas nappali fogad. A falak fehérek, a bútorok éj feketék. Az ajtóval szembeni falat üveg ablakok helyettesítik. Innen belátni egész New Yorkot.

Tátott szájjal figyelem a kilátást. Kezemmel az üvegnek támaszkodom, olyan, mintha bármikor kieshetnék innen.

-Tetszik?-egy poharat ad át, ami félig tele van vörös borral. Hálásan mosolygok, majd visszafordulok a kilátáshoz.

-Gyönyörű...

-Szerintem te vagy az...-ujjai végig simítanak a vállamon majd a hátamon. Ejha! Gyorsan haladunk! Nagyot kortyolok a pohárból. Az édes lé végig száguld a tokomon. Keze a csípőmre csúszik és lágyan megszorítja. Ez meg mit jelentsen? Megremegek.

-Azt hittem egy italra hívott meg..

Kicsit odébb húzódom és újabb nagy kortyot nyelek le. Szükségem lesz az alkoholra.

-Biztos, hogy csak egyet kér?-lehelete súrolja a fülemet. Mély levegőt veszek. A poharamra tekintek és látom, hogy nincs már benne több. Hát erre értette...-Hozhatok még?

Bólintok és nagyot nyelek. Mit vártam? Feljöttem vele a lakására úgy, hogy majdnem negyed órája ismerjük egymást. Emma megfojtana ha megtudná ezt. 

Egymás után döntöm le az italokat, amíg úgy nem érzem, hogy elég bátor vagyok. Chsritopher apró érintéseitől megremegek, vágyom arra, hogy hozzám érjen.

-Azt hiszem elég lesz... Jól érzi magát, Miss Blade?-mosolyog. Elveszi tőlem a poharat és a kanapé előtti kis asztalra teszi.

-Nora, utálom, amikor magáznak. 

-Nora.-olyan szenvedéllyel mondja ki a nevemet, mint Daniel. Daniel. 

Nem! Ki kell őt vernem a fejemből. Előrehajolok és a számat Christopheréhez érintem. Miután elhúzódom, két keze közé fogja az arcomat és hevesen csókol.

   Fejfájásra ébredek. Hol vagyok? Körbe nézek és egy hálószobában találom magam. Nem a szállodai szobám. Mi történt tegnap? Ó... Lefeküdtem Christopherrel. Belepirulok az emlékbe. Felülök. Az éjjeli szekrényen Advilt és egy pohár vizet találok. A testem hálás a gyógyszernek.

Felkelek és felhúzom a tegnap viselt ruhámat. Besétálok a fürdőbe, kicsit rendbe hozom magam. Christophert a konyhában találom. Éppen reggelit csinál, csak egy bokszer és egy nyitott inget visel. Istenem milyen jól néz ki.

-Jó reggelt..-szólalok meg. Leülök a konyha pulthoz és Chritophert figyelem. Letesz elém egy tányér rántottát és sült szalonnát. Észre sem vettem milyen éhes vagyok. A fejem lüktetése lassan abba marad és amint lenyelem az első falatot, már is jobban vagyok.-Hmm..

Christopher leül mellém, csókot nyom az arcomra és mosolyog.

-Látom ízlik. Ennek örülök.

Ő is neki kezd az ő adagjának. Olyan közel van hozzám, hogy érzem a teste melegét. Uram isten kedd van! Dolgoznom kell!

-Hány óra van?

Megfordulok és a DVD lejátszón látom, hogy reggel nyolc. Két óra múlva kezdek. Hogy fogok vissza érni?

-Elkésem!-leugrok a székről, berohanok a szobába, felkapom a cuccaimat és máris az ajtónál vagyok.-Ne haragudj, de vissza kell érnem...

Christopher eltűnik a szobában, majd két perc múlva teljesen felöltözve jön vissza telefonnal a kezében.

-Igen...Azonnal szükségem van rá....Remek-azzal leteszi a telefont.-Gyere elviszlek.

A tetőre megyünk, ahol Christopher helikoptere vár ránk. Beültet, beköt, majd beszáll mellém. Oda nyújtja nekem a fül hallgatót és már fel is szállunk. 

     -Hol voltál tegnap?-Tessa az asztalomon könyököl és sugárzó tekintettel méreget. 

Pontosan tíz órakor szálltunk le az épület tetején. Én gyorsan kipattantam és rohantam a lépcsőházhoz. Christopher elment a legközelebbi helikopter leszállóhoz és megígérte, hogy délre itt van és elvisz ebédelni. 

-New Yorkban. Az állás interjún.-miküzben beszélek a naptárt nézem. Ma van egy megbeszélés, és, hogy el ne felejtsem fel kell hívnom anyámat is.

-De egész nap ki voltál kapcsolva. Hívtalak, hogy sikerült, de mindig kisípoltál.

-Nos, igen. Nem akartam, hogy...zavarjanak.-elpirulok. Még mielőtt leittam magam Chritopher Cross lakásában kikapcsoltam, hogy Daniel ne érjen el. Nem akartam rá gondolni.

-Mindegy is! Hogy sikerült?-Tessa csak legyintett, mintha nem is érdekelné, de tudom, hogy igen is majd megeszi őt a kíváncsiság.

-Jól. Ami azt illeti, az utána lévő dolgok...

-Mi történt utána?-már éppen belekezdtem volna, amikor villogni kezdett a telefon. Daniel. 

-Mr. Reed.

-Jöjjön be az irodámba. Most!

A hangja hűvös volt. Amikor ma reggel bekapcsoltam lefele jövet láttam, hogy Daniel hatszor hívott. Most szembe kell vele néznem, nem halogathatom. Tessa kérdőn néz rám, én csak megrántom a vállam és Daniel ajtajához igyekszem. Nem is kopogok, belépek a pirosra festett falak közé.

-Hívatott Mr. Reed?-becsukom az ajtót, megfordulok, de nem nézek rá. A szőnyeget figyelem, mintha lekötné a figyelmem.

-Ezentúl tudomást sem veszel rólam?-a hangja kemény, mégis megremeg. Felkapom a fejemet. Az arca fáradt, szemei alatt karikák, nem borotválkozott reggel. Ó...milyen szexi borostával...

Nem szabad ilyenre gondolnod Balde!

-Nem értem miről beszél uram...

-Négy napja nem beszélsz velem, nem veszed fel a telefont...És, ahogy Miss Cavilltől tudom el sem olvastad a levelem...Komolyan mondom, hogy sajnálom...

Hát ez hihetetlen. Még neki áll feljebb? Négy nappal ezelőtt az irodájában megdugta a feleségét, akivel elvileg váló félben vannak. Hazudott nekem és azt várja, hogy megbocsássak?

-Nem érdekel...-a hangom halk, de jéghideg. Nem tudok nem úgy gondolni rá, mint, aki ne tett semmit. Elhitette velem, hogy én kellek neki, senki más. Erre lefekszik a feleségével.

-Nem akartam ezt tenni veled...

-Mégis sikerült.

-Hidd el, hogy nem volt más választásom..-Tesz egy lépést elém.

-Nem volt más választásod? Ezt meg hogy érted?-értetlenül nézek rá. Mi a fenéről beszél?

-Bízz bennem kérlek...-két kezét a vállamra teszi és lágyan megszorítja.

-Nem...nem bízom benned.-hátrébb lépek. Két kezét maga mellé ejti.-Daniel ne... ez köztünk nem fog menni...Feleséged van... és amúgy is találkoztam valakivel. De minek is magyarázkodom, hiszen csak a főnököm vagy.

-Nora.

Egy újabb lépést tesz felém. Ne, nem bírom a közelségét. Erősnek kell maradnom.

-Nem semmi közöm hozzád.-mind két kezem feltartva tartom magamtól távol.

-Kérlek...én..

Megrázom a fejem.

-Öt perc múlva megbeszélése van Mr. Reed.-Nem várom meg a válaszát. Kisétálok az irodából és vissza ülök a helyemre. Mélyeket lélegzem. Vége. Elveszítettem, nincs többé. De ez volt a helyes út.

 Mintha évek teltek volna el, amíg dél lett. Nem beszéltem Daniellel azóta és nem is bánom. Bár még mindig nagyon fáj, de így lesz a legjobb. Most itt van Chritopher és ha tényleg olyan komolyak a szándékai, mint ahogy azt a múlt éjjel elmondta, akkor ő majd vigyáz rám. Neki legalább nincs felesége. Mi az, hogy nem volt más választása? Mit akart ezzel mondani?

-Nem tudja, hol találom azt a gyönyörű hölgyet, aki rám vár?-édes, mély hang suttog a fülembe.

-Christopher.-mosolygok. Megfordulok és megcsókolom.

-Szóval ennek a görénynek dolgozol.-gonoszkásan mosolyog vissza. Megjelenik Tessa és tátott szájjal bámul.

-Mr. Cross...megtudhatnám mégis mit keres itt?

-Hozzám jött.-Tessa teljesen megdöbben, és tátott szájjal bámul rám.- Ebédelni megyünk. Egyre vissza érek.

Azzal elindulunk a lifthez, beszállunk és még mielőtt becsukódna az ajtó látom Daniel megdöbbent arcát.

   A Reed Eneterprises Holdingshoz sétálunk vissza fele kéz a kézben.

-Ha szeretnéd egy ideig itt maradhatok Seattleben.-megsimogatja az arcomat, amikor az épület elé érünk. Olyan kedves és romantikus mozdulat, hogy elpirulok.

-Az jó lenne...-beharapom az alsó ajkam, mielőtt szája az enyémre tapad.

Felsietek a huszadikra és elfoglalom a helyem az asztalomnál. Daniel lép ki az irodájából és felém jön. Ne! Kérlek ne! Ne csináld!! Feállok. Nem csak mert meg akarom állítani, hanem mert a főnököm is. Oda siet mellé és olyan közel áll hozzám, hogy szinte érzem mennyire ideges,

-Szóval. Christopher Cross az. Azt a szarházit választod helyettem?- összeszorított fogakkal köpi a szavakat. Miért gyűlölik egymást ennyire? Óvatosan bólintok.

-Igen, de ehhez igazán semmi közöd....-suttogom. Éget a pillantása és egy másodpercre elmerülök gyönyörű, kék szemeiben. Csöndben áll előttem, nem is tudom mit várok tőle mit csináljon. Akarom, hogy megcsókoljon, de mégsem. Pár órája szakítottam vele, és most Chritopherrel vagyok és a munka helyemen vagyunk. De mégis akarom. Még mindig annyira vonz magához. Beharapom az ajkamat, tekintete azonnal a számra siklik és hallom, amint reszketegen sóhajt. Istenem, Daniel! Csókolj már meg! 

Perceken keresztül állunk egymás előtt és semmi sem történik. Csak izzik közöttünk a levegő, szinte pattognak a szikrák, annyira kívánjuk egymást. Hirtelen magához ránt és száját az enyémre szorítja. Felnyögök, nyelve szabad utat kap és szenvedélyes táncot jár az enyémmel. Kezemmel a hajába túrok, ő a csípőmet szorítja. 

Ezt nem lenne szabad, mégis olyan jó. Eltolom magamtól, homlokát az enyémnek támasztja. mind ketten felületesen lélegzünk. Végül Daniel töri meg a csendet

-Nem akarlak elveszíteni...

Csak, hogy tudd!

 

(Ha nem olvastad a Hozzád kötve című "könyvet".)

A Crossfire Industries cég ebből a könyvből származik. A történetemben megjelennek majd bizonyos szereplők a regényből. Ilyen például: Gideon és Eva Cross és Corinne Gireoux.
Ugyanakkor Christopher Cross saját karakter, némiben hasonló a fent említett Gideonhoz.
 
Remélem így tisztáztam a félreértéseket. (Ha voltak ilyenek)

6. Fejezet

   Három nap telt el, amióta kijelentettem, hogy szeretem Danielt. Furcsa belegondolni, de így volt. Danielnek még nem mondtam el, túl korainak gondoltam, nem csak neki, de nekem is. Túl hamar lettem szerelmes, túl gyorsan történt minden ahhoz, hogy rendesen át tudjam gondolni. Amióta a Reed Enterprises Industriesnél dolgoztam volt időm új állás után nézni. Persze jó volt Daniel közelében lenni, de kezdtem észrevenni, hogy a munka társaim egyre csak sutyorogtak mögöttem. Nyilvánvaló, hogy miért. Minden nap együtt ebédelünk Daniel irodájában, hosszan "ebédelünk", ami lassan már nem álcázható megbeszéléseknek. Amikor megemlítettem Danielnek ő csak megvonta a vállát és elintézte egy "engem nem érdekel"-lel. Én nem tudtam ennyiben hagyni. Zavart, hogy a munka társaim azt gondolják, hogy csak azért kaptam meg a munkát, mert a főnököm megdughat. Legszívesebben tudatnám az összessel, hogy én nem akartam itt dolgozni, mégis így esett, de inkább csendben tűrtem a pletykálkodást. Tessa nagyon aranyos volt velem. Elterelte a figyelmemet és az új munkám megtalálásában is segített. Sok helyen kutakodtam, de egyik állás sem tetszett igazán. Végül kettő állás között vacilláltam. Az egyik állás, itt helyben van a Seattle-i Városi Könyvtárban, a másik New Yorkban. Egy New Yorki Múzeumban dolgozni maga lett volna az álom. Mindig is imádtam a művészetet. Amíg Párizsban tanultam részt vettem egy pár feltáráson és restauráción és nagyon élveztem. Nem akartam itt hagyni Emmát és Danielt sem. Emiatt a két ember miatt maradnék.

-Szerintem jelentkezz! Gyerünk!-Tessa mellettem ült egy kis kinyitható széke, egyik kezével az asztalra könyökölt, a fejét rá hajtotta.- Tudom, hogy ezt akarod...

Mereven ültem a gép előtt. Képtelen voltam rákattintani a jelentkezés gombra. Tényleg nagyon szeretném ezt az állást, de képes lennék itt hagyni Emmát, és Danielt? Képes lennék 2800 mérföld távolságra? Nem látnám Danielt. Nem, nem, nem, nem! Nem tudnám megtenni.

Villogni kezdett a telefonon a piros gomb, ami azt jelezte, hogy Daniel keres.

-Nora, megtenné, hogy felhívja a Waters Field & Leamant. Egy új reklám kampányt kéne szervezni.-komoly üzleties hangjától végig futott a hideg a hátamon. Rossz napja lehet, ennél azért kedvesebb szokott lenni. Talán hozzá is eljutottak a pletykák, ezért ilyen?

-Igen, uram. Még valami?

-Más nincs.-azzal letette. Ráncolni kezdtem a homlokomat. Mi a fene baja van? 

Vissza pillantotta a gépemre és láttam, hogy elküldtem a jelentkezésemet. De hát én nem is nyomtam meg a gombot!

-Meg is köszönhetnéd, ahelyett, hogy ilyen ijedt arcot vágsz...-legyintett egyet Tessa. Hitetlenkedve néztem fel rá.

Jelentkeztem a Metropolitan Művészeti Múzeumba. Izgatott lettem és közben letört is. Mi lesz ha megkapom az állást? Elfogadom? De mi lesz Daniellel? Mondjam el neki?

   A jegyzet tömbömmel megálltam Daniel irodájának ajtaja előtt és bekopogtam.

-Gyere!-hangja még mindig hűvös. Óvatosan benyitottam, felnézett a laptopjáról és az arca ellágyult. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és becsuktam magam mögött az ajtót.

-Beszéltem a Waters Field & Leaman-nel. Azt mondták ide küldenek valakit jövő hét hétfőn, hogy megtárgyalják a részleteket. Bár be kell vallanom győzködnöm kellett őket.

-Ugyan miért?-meglepett volt az arca.

-A Crossfire Industries megvette a céget és most már alájuk tartozik.-figyeltem, ahogy az arca a nyugodtból jéghideg maszkká változik.

-A Crossfire...?-sziszegte. Bólintottam, mert képtelen voltam bármit is kipréselni magamból. Mi ez a nagy cécó a Crossfire körül? 

Daniel megnyomkodta az orrnyergét, majd újra rám nézett. Újra az én Danielem volt.

-Mr. Reed... szeretnék szabadnapot kérni...-leültem az asztallal szemben lévő kis székre.

-Rendben, mikor?-kezeit összekulcsolta, úgy könyökölt az asztalra. A szeme izzott, tudtam mire gondol.

-Jövő hétfőn.-azzal a "vajon miben mesterkedsz" nézéssel szemben kissé elbizonytalanodtam. Nagyon nyeltem és folytattam.-Egy állás interjúra mennék. New Yorkba.-Daniel száját összeszorította, szemei villogtak.

-Nem.-jelentette ki fagyosan.

-Mi az, hogy nem?-döbbentem néztem rá. Csak úgy azt mondta, hogy nem. 

-Nem mész el New Yorkba...-az egyik öklével rácsapott az asztallapra. Ijedtemben ugrottam egyet.
-De igen is elmegyek! Nem mondhatod meg, hogy mit csinálhatok és mit nem!-Felálltam és az ajtóhoz igyekeztem. Hallottam, hogy ő is feláll a székéből és utánam jön. Ugyan az ajtót elértem, de már nem tudtam kijutni rajta. Daniel megperdített, két karja a a fejem mellet, testével neki szorított az ajtónak. Éreztem a vágyát és a hevesen verdeső szívét, hallottam, hogy felületesen lélegzik akárcsak én. Akartam, de nem adhattam meg magamat. Az én döntésem, az én életem.

-Daniel, kérlek...eressz..-alig hallható suttogás volt a hangom, mindenem remegett. Nem a félelemtől, hanem a vágytól, ami hozzá kötött.

-Nem mehetsz el...-orrával végig simított a homlokomon, az arcomon és a nyakamon. Az izmaim megfeszültek, majd elernyedtek, miközben mindenem libabőrös lett.-Nem hagyhatsz el...

Ó istenem! A következő pillanatban a noteszem a földre esett, kezeimmel a hajába túrtam és magamhoz húztam. Kétségbeesetten csókolt, mintha attól félne, hogy a következő pillanatban eltűnök. Danielnek szüksége van rám? Eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézzek. Az a gyönyörű kék szem pár most úgy nézett rám, mintha szenvedne. Megráztam a fejemet, mire Daniel kifújta a levegőt. Szűzies csókot lehelt az ajkamra, majd engedett a szorításán.

-Lenne még valami...-Csak nyugalom! Próbáld meg úgy mondani, mintha nem érdekelne! Mély levegőt vettem és megpróbáltam gyorsan túl lenni rajta. Daniel kissé elhúzódott, hogy lássa az arcomat. Minden hova néztem csak rá nem. Nem akartam, hogy lássa rajtam a féltékenységet.-A felesége kereste...-a magabiztos nem érdekel kijelentés nem jött össze. A hangom a mondat végén elcsuklott és ez inkább hangozz úgy, mintha egy rasszista ember egy zsidóról beszélne. Daniel két kezébe fogta az arcomat, majd újra megcsókolt.

-Nem fogadom...-mondta lágyan, de határozottan. Lehet, hogy miattam nem fogadja? Bólintottam. Daniel vigyorogni kezdett és rájöttem, hogy azért mert tátott szájjal bámulok rá. 

-Vissza megyek dolgozni.-mondtam végül. Megcsókolta a homlokom, elengedett és kinyitotta nekem az ajtót. Biccentettem és vissza sétáltam a helyemre.

   A délutáni megbeszélést fixáltam le, közben pedig Danielen járt az eszem. Úgy éreztem, hogy minden rendben. Ha eddig kételkedtem is abban, hogy Daniel komolyan veszi ezt az egészet, most megbizonyosodhattam az ellenkezőjéről. A kétségeim elmúlt az iránt, hogy a felesége fog szétválasztani minket.
Csengetett a lift és már nyílt is az ajtó. Tessa libbent oda az üveg ajtóhoz, ami elválasztotta az emelti irodákat a folyosótól.
-Mrs. Reed!-még a szőr is felállt a hátamon.-Örülök, hogy látom. Hogy van mostanság?
Egy magas és karcsú nő lépett Tessához és átadta neki a kabátját. Platina szőke, begöndörített haja a tarkójáig ért, egy fekete, testhez simuló kosztümöt viselt. Szemei sötét barnák és kőkemények, akár a jég. Bájos mosolya a szemét nem érte el. Botladozva felálltam, hogy tudassam vele, hogy Daniel nem akarja fogadni.
-Köszönöm.-elindult az iroda felé. Szóra nyitottam a számat, de a feltartott tenyerével belém fojtotta a szót.-Ne fáradjon. Majd én bejelentem magam.-Azzal tovább sietett és kopogás nélkül belépett a főnököm és szeretőm irodájába. Hangos csattanással csukódott be az ajtó.
-Ez a nő egy hárpia. Nem értem Mr. Reed hogy volt képes elvenni.- Tessa leült mellém és elkezdtük enni az ebédünket. Mind ketten görög salátát rendeltünk. Ha eddig kívántam is az ételt, hát már elmúlt. Daniel és Mrs. Hárpia kettesben vannak oda bent. Vajon mi folyik oda bent?
-Hát, mindjárt megtudjuk.-kaptam választ a ki nem mondott kérdésemre. Tessa a mutatóujjával a telefonra bökött, amin a kis piros gomb villogott. Felvettem a kagylót és kettőnk között tartottam, hogy mind ketten halljuk.
-Ááá...Daniel...-Katherina nyögéseit hallottam, és  az asztal rázkódását.-Ez az...-a nő egy hangos nyögéssel élvezett el és a következő másodpercben egy férfi követte. Daniel... Lecsaptam a telefont, nem tudtam tovább hallgatni. A hányinger kerülgetett. Kezemet a szám elé tettem, ezzel növelve az esélyét annak, hogy nem a klaviatúrára hányok. Mély levegőt vettem és lassan fújtam ki. Ezt ismételgettem, amíg el nem múlt az émelygés.
-Uram isten...-Tessa hamuszürke arccal és elkerekedett szemekkel nézett maga elé. Műanyag villáját a tálba ejtette és nem mozdult. Én dühös voltam. Hittem neki, hittem, amikor azt mondta vége lesz ennek a Katherina dolognak, de hazudott. Nem én kellettem neki, hanem a bosszú. Én voltam az a tárgy, ami megadta neki ezt az örömet. Boldogan sétáltam bele a csapdájába gondolkodás nélkül.
-Kérdezhetek valamit?-szinte fulladoztam. Próbáltam erősnek és nem törődömnek tűnni, de képtelen voltam rá. Tessa bólintott.
-A múltkor, amikor Mr. Reed sokáig benn maradt...-nem tudtam befejezni a mondatot. Hogy kérdezzem? Akkor is itt volt a felesége? Akkor is dugott a feleségével?
-Igen, Mrs. Reeddel volt.
-És akkor is...-a hangom elcsuklott. A szemeimet könnyek égették. Hogy lehettem ennyire ostoba?
-Fogalmam sincs...-egyik karjával átölelt és a fejét a vállamra hajtotta.-Sajnálom Nora..
-Mégis mit?-horkantottam. Hogy egy seggfejbe szerettem bele? Hogy én csupán egy játékszer voltam? Szerencsémre Tessa nem tudott mindent, hogy mi is folyik itt Daniel és köztem.
-Láttam rajtad, hogy oda vagy érte! És a vak is látja, hogy ő is érted.-fejével az ajtó felé bökött.
-Hülyeség...semmi sem történt köztünk...-megpróbáltam a legjobb nevetést alakítani.-Miért is akarna bármit is egy magam fajta lánytól..?
Tessával végig beszélgettük az ebédet, nagyon igyekezett elterelni a figyelmem és ezért nagyon hálás vagyok neki. Miután vissza ment a dolgára én felhívtam Emmát.
-Ez komoly?-Emma hangja akár a mennydörgés. Hihetetlenül félelmetes tud lenni.
-Mégis mit hittem? Hogy ő is belém szeret?-halkan beszéltem, nehogy valaki meghallja. Állandóan az ajtót lestem, de még mindig nem jött ki senki.
-Nem gondoltam volna, hogy ekkora szarházi...Ha találkozok vele én...
-Nyugodj meg! Este megbeszéljük, most mennem kell dolgozni. Szia.-letettem, meg sem várva Emma válaszát. tudtam, hogy órákon át képes lenne ócsárolni, de ehhez most nem volt erőm. Magában majd úgy is lerendezi és este a tömör változatot adja majd elő.

    Este, amikor eljöttem nem szóltam Danielnek. Miután a felesége enyhén ziháltan, kissé elkenődött rúzzsal távozott, már képtelen voltam a szép pillanatokra gondolni. Minden, amit eddig hittem valótlan. Nem velem akar lenni, csak a bosszú vágyát akarja kiélni.
Kiábrándultan mentem haza, ezúttal gyalog. Úgy éreztem szükségem van egy kis sétára, hogy kitisztuljon a fejem.
A vacsorát készítettem, amikor csörgött az otthoni telefon. Emma vette fel és nagy meglepetésemre le is csapta azonnal. Érdeklődve figyeltem, amint bosszúsan közeledik felém és leül a pulthoz.
-A telefonod?
-Kikapcsoltam. Miért?-éppen az uborkát szeleteltem. Vártam, hogy a hús megsüljön a serpenyőben. néha megnéztem és megforgattam.
-Helyes.-biccentett és figyelte mint ügyködök. Miután végeztem a zöldség szeleteléssel, megfordultam a pultnak dőltem és összefontam a karomat.
-Miért?-kérdeztem ismét, most már kicsit erősebben. Emma lebiggyesztette az alsó ajkát és bűnbánóan nézett rám.-Emma...-szólta rá.
-Állandóan hívogat...-szakadt ki belőle és az asztalra csapott. Még mindig értetlenül néztem rá, mire a szemét forgatta.-Daniel...-megállt bennem a levegő. Minden lecsendesült és csak a dübörgő szívemet hallottam. Újra a húsra összpontosítottam, mert a szemeimet könnyek égették. Minden erőmmel azon voltam, hogy vissza tartsam őket. A számat össze szorítva vettem ki a hús darabkákat egy tábla. Az alsó szekrényből két lapos tányért vettem elő, a fiókból villát és az asztalhoz siettem. Elkezdtem megteríteni, majd feltálaltam az ételt.
-Hmm...Gyros.-automatikusan bólintottam. Mertünk magunknak és falatozni kezdtünk. Semmi étvágyam nem volt, csak kotorásztam az ételt. Néha-néha bekaptam egy-egy falatot, de semmi több. A vacsora végénél tartottunk, amikor kopogtattak. Emma ment az ajtóhoz és fogadta a vendéget.
-Beszélnem kell vele...-Daniel hangját hallottam. Határozott volt és ellenmondást nem tűrő. Szerencsére az én Emmámat nem olyan fából faragták, aki azonnal megadja magát. Sőt, ő a végsőkig is kitart.
-Nem. És most menj el.-remegő lábakkal álltam fel és indultam el a szobámba.
-Nora...-a hangja kétségbeesett volt. Nem kellett volna megfordulnom, de késztetést éreztem, hogy lássam az arcát. Az egyik legrosszabb döntésem volt, amit valaha is hoztam. Tartása görnyedt volt, az arca fal fehér és a szemei csillogtak, hogy könnyektől vagy a fáradságtól, azt nem tudom.-Nora...-esdeklőn nézett rám. A karjába akartam vetni magam, hogy érezzem a teste melegét, a szíve dobogását. hogy csillapítsam mind kettőnkben a fájdalmat, de eszembe jutott a mai nap. Ahogy a felesége besétált, majd a hangok, amiket a telefonban hallottunk, aztán a bizonyíték, hogy még együtt van a feleségével. A vigasztaló ölelés helyett az ágyamat választottam. A fejemet elfordítottam Daniel arcáról és a szobámba menekültem minden egyes érzésem elől.

    Az éjszaka közepén ébredtem, izzadságtól ragadósan. Kapkodtam a levegőt, de még a lélegzet vétel is fájt. A fürdőbe mentem és beálltam a zuhany alá. A forró víz ellazította a megfeszült izmokat, megnyugtatta a gondolataimat. Csak a vízre koncentráltam, ahogy lemossa rólam az elmúlt hetek mocskait.
Nyugodtabban tértem vissza a szobámba. Az asztalomhoz sétáltam és felkaptam az Monte Cristo Grófját, hogy majd a könyv újra álomba szenderít. Az asztalomon egy lap állt rajta nevemmel. Daniel kézírása. Kinyissam? Nem. Leültem a székemre és bámultam a lapot. Mi lehet benne? Tényleg érdekel? A mai nap után már semmiben nem vagyok biztos. Kinyitottam a könyvet és olvasni kezdtem.

   Iszonyatos hátfájással ébredtem a székemben ülve. Olvasás közben aludtam el, egy nem túl kényelmes pózban. Beszélgetést hallottam a konyhából. Kitöröltem a szememből az álmot, felálltam, kinyújtóztam és kicsit megmozgattam végtagjaimat és nyakamat. Ezentúl az ágyamban olvasok. Kibotorkáltam a konyhába.
-Jó reggelt!-köszöntem Emmának és Camnek. Kinyitottam a hűtőt és elővettem a tejet.
-Jó reggelt! Jól vagy?-Emma lépett mellém, aggodalmas arca elárulta, hogy ő tette az asztalomra a levelet. Vajon elolvasta?
Mosolyogva bólintottam, majd levettem a polcról a müzlit. Elővettem egy kis mélytányért és összeöntöttem a tejet és a müzlit. A nappaliba sétáltam és törökülésben leültem Cam mellé a kanapéra. Mind a ketten kíváncsian méregettek.
-Mi van? Jól vagyok és nem olvastam el, ha erre vagytok kíváncsiak...-rántottam meg a vállam nem törődöm módjára. Falatozni kezdtem a reggelimet. A tvben a Sccoby-Doo ment. Régen nagyon sokat néztem, imádtam. Párizsban is néha bekapcsoltam és megnéztem egy-egy részt.
-Nem nézel ki túl jól...-jelentette ki Cameron.
-Ilyet nem illik mondani egy nőnek. Pláne nem a húgodnak!-nevettem. Tegnap reggel óta először. Az én bolondos bátyám mindig fel tud vidítani.
-Mi lenne ha ma elvinnélek valahova?-Egyik karjával átkarolta Emma vállát, barátnőm a vállára hajtotta a fejét és onnan figyelt.
Megrántottam a vállam.
-Oké. Végül is jól jönne egy kis figyelem elterelés.-Cam vigyorgott, majd ő is a mesét kezdte el nézni.

     -Kész vagy?-kiáltotta Cameron. Gyorsan magamra kaptam a barna dzsekimet és végig mértem magamat a tükörben. Fekete csőnadrágot, egy fehér pólót, amin az Eiffel-torony díszelgett és egy fekete dorkót húztam. Kisiettem, Cam már a kocsiban várt.
Kicsit beborult oda kint és hűvös is volt. Lefutottam a lépcsőn és beszálltam az anyós ülésre. Emma nem jön velünk. Azt mondta tanulni a kell, de szerintem csak egy kis időt akart adni nekem meg a bátyámnak. Cam beindította az autót és besorolt a forgalomba. Akkor voltunk utoljára kettesben, amikor az érkezésem után beültünk F.X. McRory's-ba. Akkor veszekedtünk, faképnél hagytam és nem sokkal utána Párizsba utaztam. Visszagondolva lehet, hogy rossz ötlet volt Daniel után menni. Lehet? Biztos, hogy rossz ötlet volt!! A tudatalattim felébredt és ma éppen a kioktatós hangulatban van. Az a baj, hogy igaza van. ha nem mentem volna után, most nem ülnék a bátyám mellett, valami meglepetés helyre kocsikázva, összetört szívvel. Saját magamnak okoztam az egészet, viselnem kell a következményeit. Rien qu'il! A fenébe veled Daniel Reed!
-Hová megyünk?-néztem az utcákat, de semmi sem volt ismerős. Lehet, hogy olyan régen voltam itthon, hogy arra sem emlékszem mi hol van?
-Majd meglátod...-Cam arcán egy ezer wattos mosoly jelent meg. Vajon mit tervez?

  

    Egy gokart pálya mellett parkoltunk le a város szélén. Kérdőn vontam fel az egyik szemöldököm. Mit keresünk itt?
-Levezetjük a feszültséget.-vigyorog és kiszáll a kocsiból. Honnan tudja mindig, hogy mire van szükségem? Követtem a példáját és én is kiszálltam. A tulajdonos vigyorogva, széttárt karokkal fogadta Camet. Medve öleléssel megölelték egymást, majd a bátyám felém intett. Oda siettem hozzájuk és kezet ráztunk.
-Peter.-mutatkozott be. Nagy darab volt úgy magasodott fölém, mint egy hegy. Barna rövid haja volt, és csupa izom.
-Nora. Nagyon örülök.-vissza mosolyogtam.
-Erre gyertek. Ezt a kettőt nektek tartottam fent.-mutatott a két kis gokart kocsira a pálya szélén. Fent tartotta? Tudta, hogy jövünk?
-Reggel beszéltem le. Tudtam, hogy nem mondasz nemet.-Cam átkarolt és a kis kocsikhoz vezetett. Mind ketten elfoglaltuk a helyünket, felvettem a maszkot és a bukósisakot.

-Verseny?-kérdezte Cam és láttam a szemében az izgalmat. Miért ne? Bólintottam és az indulásra koncentráltam.
A jobb oldalon Peter egy olaj foltos kendőt emelt fel, jelezve, hogy készüljön a kezdésre. Karján rántott egyet és a kendő felszállt a levegőbe. Felmordult a motor és már indultunk is. A pálya viszonylag hosszú volt és kanyargós. Volt egy pár elég durva 90 fokos kanyar, amit először nehezen vettem be, de a következőnél már tudtam mire kell számítani. A második kör elejéig Cameron vezetett, bő három kocsi hossznyival, de a pálya elejénél megcsúszott és én kerültem előnybe. Gyorsabbra fogtam a tempót és hasítottam a levegőben. Éreztem, ahogy az adrenalin szétárad az ereimben, a szívverésem felgyorsul és már vigyorogtam. Minden szomorúságomat és idegességemet a kocsiban hagytam és örömmel adtam át magamat a szórakozásnak. Két kanyar volt vissza a pályából és Cameron szorosan a nyomomban volt. Kitartás Nora, menni fog! Nyerni fogsz!
Nem hagytam, hogy megelőzzön. Akárhányszor gyorsított elé vágtam, kénytelen volt fékezni és szinte hallottam, hogy szitkozódik. Vigyorogva hajtottam át a cél vonalon. Megállítottam a kocsit, levettem a sisakot és a maszkot és a duzzogó Camhez futottam és a nyakába ugrottam.
-Ügyes voltál hugi. Nem mondom, meggyűlt veled a bajom...- vigyorgott. Utoljára a születésnapján láttam ilyen vigyort, amikor kibontotta az ajándékomat.
Web kamerán keresztül beszéltünk. Megígértettem anyával, hogy csak a szülinapján adhatják oda neki. Egy Nikon fényképezőt kapott. Imádott fényképezni, nem csak a kamera előtt állni.
-Vissza vágó?-kérdezte. lelkesen bólogattam és már vissza is pattantam a kocsiba.

   A hétvégén voltunk moziban, vásároltunk és otthon punnyadtunk. Vasárnap este egy kisebb utazótáskával, benne a holnapi interjú ruhámmal, pizsamával, fogkefével és cipővel mentünk a repülőtérre. Megöleltem a tesómat és Emmát és felszálltam. Öt órakor elindult a gép és felszálltunk.

A gép hat óra múlva leszállt a New Yorki Lincoln Park Repülőtéren. Gyorsan fogtam egy taxit és már útban voltam a szálloda felé, ahol szobát foglaltam.

The Carlyle, A Rosewood Hotelben szálltam meg két utcányira a múzeumtól. Elfoglaltam a szobát és az ágyba dőltem. Végül bekapcsoltam a telefonom. Tizenkét nem fogadott hívás, kilenc hangposta és mind Danieltől. Kitöröltem őket és felhívtam Emmát és anyámat, hogy megérkeztem. Azután elmentem lezuhanyoztam. Az ágyban még olvastam egy kicsit,de amikor éreztem, hogy csukódnak le a szemeim, félretettem Monte Cristo Grófját és elaludtam. 

New Yrok városa forgalmas, minden tele energiával. Egy piros testhezálló, kissé dekoltált kösztümben léptem ki a forró, nyári New Yorkba. Manhattanben már reggel nyolckor nyüzsög az élet. Rohanó üzletemberek, és vásárlók minden fele. Levegő vételnyi hely nincs köztük. Elindultam gyalog a múzeumba, nem éreztem szükségét taxival menni két utcát. Amúgy is volt két órám az interjúig. Végig sétáltam a 76dik utcán és ráfordultam az 5dik sugárútra. Fél tízre a Metropolitan Múzeum előtt álltam. A monumetális épület fölém tornyosulva várta, hogy belépje. Felsétáltam a lépcsőn és a jegypénztár fele igyekeztem. 

-Jó napot! Állás interjúra jöttem.

-Jobbra fordul, és a folyosó végén balra lesz az iroda.-egy fiatal, szőke hajú hölgy üdvözölt. Az útbaigazítás közben erősen gesztikulált a kezeivel, mintha nem érteném amit mond. Bólintottam, megköszöntem és elindultam az iroda felé. Végig sétáltam a sötétzöld szőnyegen, majd a folyosó végi ajtó előtt megálltam és bekopogtam. 

-Szabad!-kaptam meg az engedélyt. Óvatosan beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót. Egy kopaszodó, teste öregember ült a hatalmas asztal mögött. Az iroda nagyobb volt, mint számítottam rá. A fala mentén könyvespolcok, az ajtó két oldalán márvány vázák álltak. 

-Ön bizonyára Miss Blade, ha nem tévedek?-felpillantott a szemüvege mögül, majd felállt, hogy üdvözöljön. Oda siettem és kezet ráztunk.-Dr. Enrique Montez. Nagyon örvendek.

-Részemről az öröm, Mr. Montez.-intett, hogy foglaljak helyet, majd leült velem szemben.

    -Igen anya, minden rendben ment.-nyugtattam meg. éppen egy Starbuckban vártam a kávémra, amikor elhívott.
-Gondolod, hogy megkapod az állást?
-Hát nagyon remélem. Azt mondta, majd értesítenek.-sóhajtottam. Mindig mindent túl dramatizál. Persze nagyon szeretnék itt dolgozni, és a várakozás sem az én életstílusom, de benne van a pakliban.-Rajtam kívül még hárman jelentkeztek a munkára. Nem fog azonnal dönteni...
A kinti New Yorkot néztem. A kis kávézóval szemben egy hatalmas felhőkarcoló állt, a Crossfire épület. Daniel cégének a riválisa. Daniel... vajon mit csinálsz most?
-Biztos, hogy New Yorkban akarsz dolgozni?-anyám hangja rázott vissza a jelenbe.
-Nem tudom...-a nevemet mondták és a pulthoz sétálva átvettem a kávémat. Az embereket kerülgetve próbáltam kijutni az épületből.
-Most jöttél csak haza, alig voltál itthon és máris egy másik városba akarsz költözni? És mi lesz Emmával?-a szokásos "akkor is megpróbállak  lebeszélni róla" duma. Ez Párizsnál sem sikerült, akkor most miért menne?
-Anya...
-Drágám én megértem, hogy csodás múzeum, de itthon, Seattleben is vannak. Itt is nézhetnél egyet.-végre sikerült az utolsó emberen is átférkőznöm és kiléptem a párás utcára. Mon Dieu, milyen meleg van! Átvágtam az úton, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a Crossfiret. Magas és impozáns épület volt, a férfiasság megtestesítője.-Nem akarom, hogy megint elmenj! Miért csnálod ezt velem?-hallottam, hogy sír.
-Anya...-bosszúsan fordultam mag és nekiütköztem valakinek.-Anya most le kell tennem, szia.-megszakítottam a hívást, bedobtam a táskámba a mobilt és egy zsepi után kutattam. csak én lehetek ilyen béna, hogy leöntök valakit kávéval. Ráadásul egy öltönyös embert.
Óvatosan dörzsölni kezdtem az anyagot.
-Annyira sajnálom! Olyan ügyetlen vagyok....-hadartam el. Amikor felnéztem elállt a szavam. Egy gyönyörű férfi nézett le rám kíváncsian. Fekete rövid, göndör haja, mély kék szeme volt. Arccsontjai erősen rajzolódtak ki.  Ajka apró mosolyra húzódott.
-Christopher Cross.

5. Fejezet

  -Szóval? Mit akart Mr. Tökéletes?-Tessa az asztalomon könyökölt, egyik szemöldökét felvonta, közben vigyorgott. 

-Megbeszéltük a munkakörömet...-tekintetemmel a kezemet figyeltem. Még a végén elárulom magam. Éreztem, hogy az arcom színe vörösre vált. Ha belegondolok, hogy tíz perce még az asztalán szeretkeztünk... Te jó ég! 

-És?- Tessa szeme csillogott, olyan, mintha átlátna rajtam.

-Mit és?-vontam meg a vállam.

-Milyen volt?-ujjaival dobolt az asztalon.

-Reed vagy a megbeszélés?-hajoltam közelebb és mosolyognom kellett.

-Mind kettő!-az ajkába harapott.-Még soha nem tartott magán megbeszélést a női alkalmazottaival.-suttogni kezdett.

-Evelynt miért rúgta ki? Mit csinált?

-Egyszer beosont az irodájába, de ez még semmi.-mutatóujját billegette.-A lány a lakásába is betört csak, hogy lássa. Totál zakkant!

Elkerekedett a szemem. Mi a franc?

-Folle...- leheltem.

-Mr. Reed kirúgta, de nem jelentette fel. Egyenlőre. Gondolom, ha Eve újra megteszi és rajta kapja, akkor előbb-utóbb a börtönben fog kikötni. Evelyn már akkor megmondta, hogy beleszeretett, amikor először találkoztak. Szerinte ők egymásnak vannak teremtve.

-Csak ezt Mr. Reed nem viszonozta...

Bólintott.

-Ezért, mindent megtett, hogy felfigyeljen rá...-Tessa lebiggyesztette az ajkát és sajnálkozva bólogatott.- Szegény lány...meg tudom érteni...Mr. Reed olyan...-felnéztem és elhalt a hangom. Ott állt az ajtóban, lezseren az ajtófélfának támaszkodott. Elmosolyodott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Újra egy ajtó és egy szürke voltak közöttünk.

-Igen...-sóhajtott Tessa. A hangja visszarázott a jelenbe.

  A nap további része gyorsan haladt. Daniel tárgyaló partnerei hívásait fogadtam és a naptáramba jegyeztem az esedékes megbeszélések időpontját. A beszélgetések után jeleztem őket Danielnek. Újabb szexi mormogás a beszélgetések végén. Alig bírtam megállni, hogy ne nevessek.

Este hatkor éppen készülődtem, amikor kaptam egy emailt.

Feladó: Daniel Reed

Tárgy: Ma este

Dátum: 2014. július 28 18.02

Címzett: Nora Balde

Miss Blade!

Alig várom, hogy önnel vacsorázzak.
Nyolcra a lakásánál vagyok.

Daniel Reed

Elnök-vezérigazgató, Reed Enetrprises holdings, Inc.

Feladó: Nora Blade

Tárgy: Ma este

Dátum: 2014. július 28. 18.04

Címzett: Daniel Reed

Mr. Reed!

Kíváncsi lennék, hogy időben megérkezik-e, mivel még van egy késő konferencia hívása.

Toporzékolva várom, hogy a házamhoz érjen. Kérem ne várasson meg nagyon.

Nora Blade

Daniel Reed Elnök-vezérigazgató asszisztense, Reed Enetrprises Holdings, Inc.

Feladó: Daniel Reed

Tárgy: Idegeskedik?

Dátum: 2014. július 28. 18.07

Címzett: Nora Blade

Ez inkább egy hisztis kisgyerekre jellemző.

Ígérem, hogy pontosan nyolckor már az autómban fog ülni.

Daniel Reed 

Elnök-vezérigazgató, Reed Enetrprises Holdings, Inc.

Feladó:Nora Blade

Tárgy: Ígéretek

Dátum: 2014. július 28. 18.013

Címzett: Daniel Reed

Kérem ne sértegessen, különben nem megyek el a vacsorára.

Ha nem tévedek tíz perc múlva kezdődik a tárgyalása.

Várom érkezését.

U.i.: Figyelni fogom az órát. Ne kelljen csalódnom.

Nora Balde

Daniel Reed Elnök-vezérigazgató asszisztense, Reed Enetrprises Holdings, Inc.

Feladó: Daniel Reed

Tárgy: Ígéretek

Dátum: 2014. július 28. 18.15

Címzett: Nora Blade

Viszlát este, bébi!

U.i.: Nem fogok csalódást okozni! SEMMIBEN! ;)

Daniel Reed 

Elnök-vezérigazgató, Reed Enetrprises Holdings, Inc.

Harsogó nagybetűk. Biztos komolyan gondolja. Mosolyogva kapcsoltam ki a gépet, még egyszer rá pillantottam a fekete ajtóra. Oda osontam, körbe néztem. Sehol senki és van még tíz perce. Bekopogtam. Lépteket hallottam és nyílt az ajtó. Amikor megpillantott a szemébe melegség költözött. Beljebb mentem egy lépést, így alig volt köztünk néhány centi. Lenézett rám azzal a bugyi szaggató nézésével.

-Azt hittem...-nem hagytam, hogy befejezze. Kéz kezem közé fogtam az arcát és lecsaptam a szájára. Gyors csók volt, de benne volt minden vágyam.-Nora...-Amikor lehajolt, hogy folytassa én megfordultam és a lift felé indultam. Megnyomtam a hívó gombot és amikor a lift megérkezett még láttam a meglepett arcát.

-Este..-formáltam a számmal. Becsukódott az ajtó és én büszke voltam magamra.

   A szekrényben keresgéltem a ruháim között. Tényleg nincs semmi, amit fel tudok venni??

-Hoztam neked valamit.-jött oda hozzám Emma. Hosszú haja göndör fürtökben keretezte az arcát. Felém nyújtott egy Vintage & Moore szatyrot.

-Ez meg a fene?

-Amikor felhívtál, én már tudtam, hogy nem lesz ruhád. Így elmentem vásárolni és ezt vettem. Szerencsédre még volt a méretedben.-izgatottan mosolygott.

-Jajj köszönöm!-megöleltem, aztán elkezdtem készülődni. Gyorsan lezuhanyoztam, megszárítottam a hajamat, kivasaltam majd felkentem a szememre egy kevés festéket az ajkamra egy vörös színű rúzst és már kész is voltam. Háromnegyed nyolc múlt. Gyorsan belebújtam a fekete ruhámba.

Testhezálló volt, minden megmutatva, amit kell. A háta a csípőmtől a vállamig és onnan a mellemig csipke, azaz nincs melltartó. A fekete ruha a mellemnél kellően kivágva. A szoknya maga a combom közepéig ér. Elég kihívó, de úgy érzem most ez kell.  Beleugrottam a fekete magassarkúmba, a mobilomat, a tárcámat és a kulcsaimat egy kis táskába tettem és a nappaliba sétáltam.

-Nagyon jól nézel ki!-Emma a kanapén ülve nézett egy filmet. Két perc múlva nyolc. Lehet, hogy késni fog...
 Kopogtak az ajtón. Emma bátorítóan rám mosolygott. Kinyitottam.

-Miss Blade.-köszöntött Evan.

-Mr. Turner.-üdvözöltem bájosan. A kocsi felé terelt, kinyitotta a hátsó ajtót, beszálltam és becsukta mögöttem. Beszállt előre és már indultunk is. Daniel nem ült a kocsiban.

-Mr. Turner...Daniel hol van?-a szemöldököm ráncoltam. A konferencia beszélgetés csak egy óráig tartott. Még átöltözni is lett volna ideje.

-Mr. Reednek fontos dolga akadt, azt kérte vigyem el az étterembe.-Evan láthatta az arcomon, hogy elszomorodtam.-Ne aggódjon, Miss Blade. Nem sokára Mr. Reed is csatlakozik önhöz.

Nem mondhatnám, hogy megnyugtatott. lehet, hogy elszúrtam azzal, hogy megcsókoltam, mielőtt eljöttem a munkahelyemről. A Re:public Étterem előtt álltunk meg. Evan bekísért és én helyes foglaltam. A pincér hozott nekem egy pohár bort, és egy étlapot. Már egy óra eltel, aztán kettő és végül nem tudtam tovább várni. Felálltam, az asztalon hagytam egy százast és kisétáltam. Láttam Daniel kocsiját és tudtam, hogy ő nincs benne. Elindultam a másik irányba, leintettem egy taxit és hazamentem. Már a kocsiban éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Amikor megérkeztünk kifizettem a taxis és elkezdtem a kulcsaim után kutatni. Beléptem a lakásba. Emma nem volt sehol. Lehet, hogy Camnél alszik.

Kitört belőlem a sírás. Az ajtónak dőlve leültem és bőgtem. Hogy tehette ezt? Még csak emailt sem küldött, semmit. Mégis mit képzeltem, amikor azt hittem ez működhet. Lerúgtam a cipőmet, átkaroltam a térdemet és próbáltam megnyugodni. 

   Éjfélkor már a kádban feküdtem, és élveztem a forró vizet, ami megtisztít. A sírást ugyan nem tudtam abba hagyni, de nyugodtabb voltam. Hangokat hallottam. Biztos Emma ért haza. A léptek egyenesen a fürdőm felé közeledtek.

-Emma semmi baj... én csak...-szipogtam. Amikor megfordultam Danielt pillantottam meg. Arca kőkemény, szemei izzottak. Hogy a dühtől vagy a vágytól nem tudtom, mert a könnyek elhomályosították a látásomat. Újra zokogásban törtem ki. Összehúztam magam és a kád másik felébe húzódtam minél távolabb tőle. Néhány pillanat múlva már mögöttem ült, magához húzott és szorosan ölelt.

-Csss...nyugodj meg Nora...-belecsókolt a hajamba. Rángatóztam, ki akartam szabadulni az öleléséből, mire még jobban szorított.

-Nem jöttél... két órát vártam rád... semmi email, semmi sms, semmi....-a sírás kezdett abba maradni, helyét a düh vette át.

-Tudom Nora, egy fontos ügyet kellett elintéznem...

-És mi volt az a fontos dolog?-megmerevedett. Megcsókolta a vállamat, lazított a szorításon és simogatni kezdett.

-Milyen is vagyok?- megharapta a nyakamat, majd csókokat lehet rá.

-Miről beszélsz?

-Amiről ma beszéltetek az irodában...-nem hagyta abba a bőröm kényeztetését.-Szóval?

-Hogy milyen vagy?-belehümmögött a vállamba.-Bunkó és arrogáns seggfej vagy!-jelentettem ki határozottan. Nagyon mérges vagyok rá. Ha azt hiszi, hogy a csókolgatásaival megy valamire, akkor téved. Belemorgott a vállamba. Elhúzódtam és szembe fordultam vele.

-Bunkó arrogáns seggfej...-a szavaimat kóstolgatta, közben mosolygott. Kinevet?

-Ne mulass ezen! Nem bóknak szántam! Haragszom rád...-összefontam a két karomat a mellem előtt. Bosszúsan néztem gyönyörű arcába, amin még mindig ott virított a mosoly. Felálltam a törölközőmért nyúltam és kiszálltam a kádból. Magam köré tekertem és vissza mentem a szobámba.  Megtörölköztem és a pizsamám után kutattam.

-Kérlek, ne haragudj rám...-simított végig a karomon. Megremegtem az érintésétől.- Ha nem lett volna fontos, akkor elhalasztottam volna...Éppen indultam, amikor Evan hívott, hogy taxival mentél el. Annyira ideges lettem. Egyből ide jöttem.-remegett a hangja. Aggódott értem? Velem akart lenni? Vagy csak dugni akart?

-Hogy jutottál be?-kérdeztem végül. Ökölbe szorítottam a kezeimet, nehogy hozzá érjek. Annyira vágytam rá, hogy megérintsem, hogy fájt.

-A lépcső tetején van egy kőlap, amit rosszul raktak vissza. Amikor megigazítottam ott volt alatta a kulcs.- Kezei lassan, kissé félve simogatták a vállamat és a karomat. Reszketeg sóhaj hagyta el a torkom. Akartam őt, de még mindig túl mérges voltam rá.-Nagyon jó megoldás...

-Daniel...-sóhajtottam. A keze egy pillanatra megállt a kézfejemnél, mintha megdermedt volna, aztán összekulcsolta az ujjainak.-...Nem kéne maradnom...

-Nem kéne vagy nem akarod?-a szája a fülem mellett volt. halkan mormogta a szavakat.

-Nagyon dühös vagyok. Legfőképpen rád, de magamra is...

-Magadra?

-Voltam olyan hülye és azt hittem velem akarsz lenni, de nem. Felültettél az ég szerelmére!-elhúzódtam. A takaróm alatt találtam meg a pizsamámat. Belebújtam és szembefordultam Daniellel.

-Mondtam már, hogy sajnálom...-megemelte a hangját. A szemében láttam a tüzet.

-És mit érek a sajnálatoddal? Két órán át vártam rád egy nagyon romantikus étteremben párokkal körülvéve....Tudod milyen nyomorultul éreztem magam?-most már kiabáltam. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, mielőtt eluralkodik rajtam a sírás.

-Mondtam már, hogy dolgom volt!-üvöltötte.

-És mégis mi? Mi volt olyan fontos?-egymás szemébe meredtünk. Aztán megláttam a szemében.-A feleséged...-Daniel szemében a megbánás volt, de azt nem tudom mit bánt meg. Úgy állt ott előtte, mint aki összetört.-Menj el...-alig hallható suttogásra voltam csak képes.

-Nora...-a fejét rázva közelebb lépett. Elhúzódtam. Megállt, majd kisietett a szobámból. utoljára csak a bejárati ajtó csapódását hallottam. Nem voltam képes sírni. Tudtam, hogy van felesége mégis belementem, mert úgy éreztem ezt kell tennem. Fel-alá kezdtem járkálni a szobámba. Nem kellett volna elküldenem... Ne akartam, hogy elmenjen.. Újabb ajtócsapódás hallatszott. Mi a fene? Daniel rontott be a szobámba és olyan erővel csapódott nekem, hogy ha nem karol át elesek. Szája erősen tapadt az enyémre. Kétségbeesetten kapaszkodtam izmos karjaiba, ő a derekamat szorította. Forró, szenvedélyes csók volt, benne a dühvel és a bánattal. Sós könnyeim utat találtak maguknak és végig folytak az arcomon. 

-Nora... sajnálom...sajnálom...-Daniel lecsókolta őket.

-Csss...-csitítottam el és újra megcsókoltam. Az ágyhoz cipelt lefektetett rá és egész éjszaka szeretkeztünk.

Másnap reggel korán keltem. Daniel még aludt, hason feküdt, egyik karját rajtam pihentette. Olyan édes volt így és annyira sebezhető. Ajkai elnyíltak, halkan szuszogott. Amikor megmozdultam a tenyere rátalált a mellemre és lassan masszírozni kezdte. Amikor újra rápillantottam a szemei nyitva voltak. Két kíváncsi kék szempár figyelt engem. Felé fordultam, a homlokunk összeért. Lágy csókot lehelt az ajkamra.

-Jó reggelt, szépségem.-mosolygott, amire összerándult a hüvelyem. Istenem! Egy pillanatig visszatartottam a lélegzetem, annyira szép látvány volt így reggel, kócosan, édesen mosolyogva. Mi történik velem? 

-Jó reggelt...-mosolyodtam el. Az órára néztem, volt még egy óránk indulásig.-Készülődnöm kell.

-Miért?- összehúzta a szemét.

-Dolgoznom kell.-megsimogattam az arcán a borostát, ami enyhén szúrt. Ez milyen szexi...-Tudod, a főnököm biztosan kinyír, ha elkésem!-löktem meg a vállát, és lassan felültem. Kinyújtóztattam a végtagjaimat és egy nagyon sóhajtottam.

-Szerintem nem haragszik meg, ha vele ebédelsz...-vigyorgott. Hát persze, úgy,mint tegnap??

-A tegnap esti vacsit is kihagyta...-lebiggyesztettem az ajkamat, és szomorkásan néztem rá. Ő ugyanolyan kedvvel nézett vissza rám. Jaj ne! Elrontottam ezt a szép reggelt, azzal a hülye, nagy számmal! 

-Hogy aludtál?-kérdezte végül. Megvontam a vállam.

-Tudod, úgy, ahogy máskor fiúkkal...-próbáltam közömbösnek tűnni, de a mosolyom elárult. Daniel egy pillanatra megmerevedett, de amikor látta, hogy jót mulatok rajta, egy gonosz mosoly jelent meg az arcán. Ó-Ó!! A következő pillanatban már rajtam is volt, lenyomott az ágyra, kezeimet a fejem fölé szegezte és testével rám nehezedett. Képtelenség volt kiszabadulni.

-Miss Blade, ki fogja húzni a gyufát...-orrát az enyémnek dörgölte.

-Hmm, miféle gyufát...-kacéran pillantottam rá és csak, hogy fokozzam az izgalma, beharaptam az alsó ajkam. Felmordult és lecsapott a számra. Addig csókolt, amíg én kerültem felülre. Az ágyékomat a kemény erekciójának dörgöltem, amire egy újabb morgás volt a válasz. Megmarkolta a fenekemet, mire én felnyögtem.

-Akarlak..-suttogta. Csillogott a szeme, éreztem, hogy a szíve hevesen ver. Ezek a szemek...

   -Jössz ebédelni?-Tessa ma egy nagyon csinos piros ruhában volt, fekete rövid haja az arcához simult. Megráztam a fejemet.

-Már elígérkeztem...-mosolyogtam félénken. Rápillantott Daniel ajtajára.

-Sok sikert.-kacsintott és már ment is a lifthez. Ennyire nyilvánvaló lenne? Mon Dieu! 

Amikor az emberek kifele szállingóztak én beosontam Daniel irodájába. A gépnél ült és éppen valamin nagyon ügyködött. Annyira elmerült benne, hogy észre sem vette, hogy bejöttem. A fekete kanapéhoz sétáltam és leültem. A kávézó asztalra már oda volt készítve két tányér, lefedve. Vajon mi van alatta? Kényelmesen elhelyezkedtem és közben a főnökömet néztem. Annyira szép volt úgy is, hogy a homlokát ráncoltam. Amikor felpillantott az órára, a tekintete megállapodott rajtam és egy szexi, féloldalas mosoly jelent meg az arcán. 

-Mióta ülsz itt?-felállt a géptől és néhány lépéssel már mellettem is ült. Megpuszilta az arcomat, majd a szám sarkát, eközben a keze a hátamon simított végig.

-Néhány perce...-hebegtem. Végül megcsókolt, azzal a visszafogott, édes csókkal. Felnyögtem, mire a nyelve behatolt a számba. Kapkodva vettük a levegőt, amikor elváltak ajkaink.

-Remélem szereted a hamburgert...-mosolygott és elém tolta a tányért. Egy íny csiklandó hamburger nézett rám, mellette krumplival egy kis műanyag dobozos ketchuppal. Jó ízűen falatozunk az ebéd időben. Semmi szex nem volt. 

   Otthon vacsoráztam Emmával. Cameronnak ma késő esti fotózása van, ezért Emma otthon aludt.

-Szóval...nem ment el..-megráztam a fejemet.-De eljött ide bocsánatot kérni...-bólintottam. nem tudom hová akar kilyukadni.-Oda van érted.

Kerek szemekkel néztem legjobb barátnőmre. 

-Ennyi? Semmi elemzés? Semmi kiakadás?

-Nora, melyik pasid jött utánad, hogy ne haragudj rá...- Egy se...Gondoltam magamban. 

-Jó tegyük fel, hogy így van. De akkor is van felesége...-a villámmal kotorásztam a salátámat.

-Igen, ez probléma. De te hogy érzel iránta?

-Azt hiszem tetszik...De annyira...-hőbörögtem.

-Szereted- ijedten néztem rá. Szeretem? Még nem tettem fel magamnak a kérdést. Azt hiszem igen... 

-Honnan lehet tudni?-kérdeztem félénken. Semmit sem tudok a szerelemről. Semmit. Egyszer sem voltam még szerelmes.

-Remegés, izgalom, amikor a közelében vagy. Mindig rá gondolsz, vele akarsz lenni. Bármi lennél érte.-mosolygott. Mereven néztem magam elé. Mi van, ha beleszerettem?-Szerelmes vagy Nora. A vak is látja. Állandóan a telefonodat bújod, nem-e küldött valamit. Azért nem keresel állást, mert tetszik neked, hogy a közelében vagy. Amikor tegnap este utánad jött, elküldted, de nem akartad, hogy elmenjen. Vele aludtál, vele mentél munkába, vele ebédeltél és most még este itt beszélgetsz velem róla. Annyira egyértelmű...Beismered végre?

Ha nincs a közelemben hiányzik, tényleg tetszik, hogy ott van egy kar nyújtásnyira...de nem szerethetek bele. Felesége van. Ó könyörgök! Ezt az egy érvet tudom, felhozni ellene, minden más... A szemei, a szája, a mosolyog, a humora, az ahogy bánik velem. Szinte dédelget. Belém hasított a felismerés.

-Szerelmes vagyok Daniel Reedbe...